be-te-kint blog

Tiszadob

A tiszadobi Andrássy-kastélyban jártunk   A kastélyt nem olyan régen nyitották meg a látogatók előtt egy nagyobb felújítás után, én 2016 év elején figyeltem föl rá.  A Forster-központ kezelésében áll az épület, több más, magyarországi kastélyhoz hasonlóan. Illetve állt. Az imént tévedtem föl a honlapjukra, ahol azt írják, hogy a központ 2016. december 31-i határidővel… Tovább »

Diósgyőr-Vasgyár

Január elején Felsőhámorról írtam, amely település a Miskolc-környéki vasércfeldolgozással egyidős. A következő témám a “Vasgyár“, amely szintén Miskolc egyik városrésze, kialakulása is a helyi kohászathoz kapcsolódik, de jó néhány évtizeddel később élte fénykorát. Az 1800-as évek közepén-végén kezdték el építeni a kolóniát, és évtizedekig tartott a bővülés. Jellemzően vörös téglából épült házakat találunk a területen, amelyeket mára több helyen leszigeteltek, lefestettek…. Tovább »

Felsőhámor

Felsőhámor egy 19. században létrejött település, amely közigazgatásilag Miskolc városához tartozik. A Bükk lábánál, a Szinva völgyében helyezkedik el, Lillafüred és Alsóhámor között. A “hámor” kifejezés a német “Hammer”, kalapács szóból eredeztethető, és az 1800-as években a környéken beindult vasérckitermelésre és -feldolgozásra a utal. A helyi kohászat emlékét őrzi a faluban található Kohászati Múzeum is. A környék az… Tovább »

Adventi fények Miskolcon

Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól Karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti. Forrás: Wikipedia... Tovább »

Muhi emlékmű

  Szőke István Attila: A muhi csata Mint keselyűcsapat, mely zsákmányra száll,a szekérvár körül bősz tatárhad gyűlt,az éj sötétsége rút félelmet szülts nagy veszélyt érzett jó Béla király. Vijjogva támadt a keselyűmadár,vad rohamától ember emberre dűlt,a magyar hadból csak néhány menekült,köztük a király csatakos paripán. A Sajónak vize dús-veressé vált,körötte bú s rijjadó szomorúságés hangos… Tovább »

Katalónia újratöltve

Megint munkaügyben utaztam, fapadossal, Barcelonába. Vasárnap este indultam, éjjel leszállt a gép, egy óra alatt fölvettem a csomagomat, a bérautót és gondoltam megnézem a szállásomra, Sitges-be, vezető két út közül azt, amelyiket a múltkor még nem próbáltam. Azt kell mondjam, nem véletlen, hogy a legtöbben inkább fizetnek az autópályáért. Teljes sötétségben, éjfél körül, nyomomban egy… Tovább »

Temető-projekt (2. rész)

Deszka-temető   (Ez a bejegyzés az előző folytatása.) A Deszka-temető Miskolcon, a református Deszka-templom és a Hősök-temetője között található, Tetemvár városrészben. Az első templom az 1630-as években épült ezen a helyen. Ennek az évszázadnak a végén kapta a terület a Tetemvár nevet, amely a területen tömegsírba helyezett pestisjárvány áldozataira utal. Azóta már a negyedik templom áll ezen… Tovább »

Temető-projekt (1. rész)

Törkölyösi református temető   A Törkölyösi egy, a mai napig működő református temető Miskolcon, a Gyár szomszédságában. A környék manapság kissé lehangoló, sok az elhanyagolt telek és a hangos szó a környéken. A sírkert állapota az utóbbi időben pusztuló tendenciát mutat: sok a megrongált, ledöntött fejfa és síremlék. A bejáratot és a ravatalozót évekkel ezelőtt elkezdték… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!