Bükkszentkereszt
Ma egy laza Lillafüredi sétát terveztem, de tele volt az összes parkoló autóval, sokan kihasználták a szép időt! Már többször megfogadtam hogy bringával munkaszüneti napon nem indulok a Bükk felé, de úgy tűnik autóval is csak távolabbi úticélokat érdemes ilyenkor választani.
Így Bükkszentkeresztre mentünk, megismételtük egy korábbi túránkat. Akkor 20 centis hóban tettük meg ugyanezt a távot. Most Nyurga is jött velünk.
A Borostyán étterem melletti parkolóból indultunk, leereszkedtünk a völgybe, aztán rátértünk a tanösvényre.
Összesen kb. 6 km-t sétáltunk a kisebb-nagyobb emelkedőkkel tarkított úton. A hosszú farmer a meleg idő miatt nem volt a legjobb választás, de a kullancsok ellen azt hiszem mégis hasznos volt. Az emelkedőknél eléggé lopták a levegőt előlem, de ezért nem csak a túl vastag ruházat volt okolható. 🙂
A harmadik kilométer kezdeténél találtunk egy régi hutát, talán üveghuta lehetett. Ez ezen a környéken nem meglepő.
Később a falu felső szakaszánál egy működő üvegműves műhelyt is találtunk, tehát még ma is van, aki űzi ezt a mesterséget.
Az út mellett most észrevettük a katonasírt, amit a környékbeliek szépen karbantartanak. Amikor télen jártunk erre, a hó eltakarhatta előlünk a lefelé vezető lépcsősort, akkor nem vettük észre.
Az egyik sziklára Wass Albert idézetet festettek:
“A víz szalad,
de a kő marad,
a kő marad…”
Később megtaláltuk a Boldogasszony kövét is, vagy inkább köveit. Többen is üldögéltek a környéken, áhítatosan. Nem is maradtunk sokáig, nem zavartuk a gyógyulni vágyókat.
Szép időnk volt, kellemeset sétáltunk. Nyurga a végére teljesen elfáradt, mivel a füves részeken bolond módjára rohangált. Kicsit aggódtunk is érte, de egy agárnak hiába mondja az ember hogy ne szaladjon. Szerencsére a fáradtságon kívül más baja nem lett.
