A szombatra ígért huszonegynéhány fokot kitörő örömmel fogadtam, és be is terveztünk egy túrát. Bánkút-felé menet még elkapott minket egy kis szemerkélő eső, de szerencsére csak pár percig tartott.
Nagymező
Az odafelé vezető utat már tettem meg korábban, most visszafelé másik ösvényt választottunk.
Nagymező tele volt virágokkal, illatozott az egész terület. Mivel a nap nem tűzött, remek érzés volt a hatalmas réten sétálgatni. Imre elővette a magunkkal vitt teniszlabdát, és kicsit dobálta Nyurgának. Meg is lett a hatása, hazafelé nagyokat pislogott a kiskutya az autóban, és még másnap reggel is nagyon fegyelmezetten viselkedett. Tényleg igaza van Cesar Milan-nak! A legtöbb kutya viselkedési problémát megoldja, ha megfelelően le van mozgatva. Kár hogy hét közben nem tudok 3-4 órás túrákat beiktatni!
Nagymezőnél vettem észre, hogy bár elindítottam az Endomondo-t még Bánkútnál, valószínűleg magától leállt, amikor a térképszoftvert is betöltöttem. Sajnos úgy tűnik a 30-50 ezer forintos okostelefonok kategóriája még mindig nem annyira megbízható, hogy túrázásnál nyugodt szívvel rá merjem bízni magam. Úgy felhúztam magam azon, hogy a megtett kilométerekről ezúttal semmilyen infót nem ad a telefonom, hogy gyorsan rendeltem magamnak egy Garmin túraGPS-t. Remélem beválik!
![]() |
Bogáncs és méhecske |
![]() |
Karcsú sisakvirág |
![]() |
Nyurga teniszlabdát hajt |
![]() |
Ez a növény volt felelős a finom illatért: korai kakukkfű |
![]() |
Ezt az aranyos kis virágot nem sikerült beazonosítanom. Ismeri valaki? |
![]() |
Bogáncs, Nagymező, a hegytetőn adótorony |
![]() |
Egy kevés zöld a száraz fenyőerdőben |
![]() |
Nyurga itt már fáradtan bandukolt |
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: