be-te-kint blog

Sebaj, Barcelonában fél 9-kor már a bérautóban ültem, a szálloda 2 körül nyitotta kapuit, ezért volt néhány órám a környéken nézelődni. Mount Tibidabo. Ismerős? A hegy tetején egy templom és egy vidámpark várja a látogatókat. Nade nem reggel 9-kor! Az előzetes környezettanulmány ellenére valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a park ebben az időszakban délben nyitja kapuit. Sajnos, ez egyúttal a parkolók nyitvatartási idejét is jelentette. Egy szál lehetőséget sem találtam a környéken, ahol az autót otthagyva legalább egy sétát tehettem volna a környéken, ha már a látványosságokat nem próbálhatom ki. Miután világossá vált, hogy itt én nem fogok városnézni, a kikötőben található tengeri akvárium felé vettem az irányt. Útközben azért mégis sikerült találni egy helyet, ahol az autót leparkolhattam, és pár fotót készíthettem a kilátásról.                     

 

Az akvárium egy bevásárlóközpont szomszédságában áll, így a parkolást megoldottam a mélygarázsban. Szerencse hogy rátaláltam, mert az utcán biztos nem találtam volna helyet.

A bevásárlóközpontot körbesétáltam, ahol meglepődve vettem észre, hogy egy úr nagytestű kutyájával sétál befelé. Úgy tűnik, Spanyolországban a kutyák bemehetnek azokba az üzletekbe, ahol ezt tábla kifejezetten nem tiltja.

Az akvárium kicsit csalódás volt, a célközönség ugyanis leginkább a gyerekek. Nekik viszont jó mulatság lehet, több család is sétálgatott az épületben.

Egy kellemes ebéd után elfoglaltam a szobámat, és egy rövid, éjjeli alvás-pótló szundi után a tengerpartra indultam, Sitges-be. Érdeklődve vártam a városnézést, mert két nappal korábban tudtam meg, hogy ez a város a homoszexuálisok közkedvelt találkozóhelye. Igazából ezzel kapcsolatban egy szivárványszínű-zászlós üzleten kívül semmi mást nem találtam, pedig lelki szemeim előtt már csillámló ruhájú, erősen festett transzvesztitákról készítettem fotókat.

 

A nyaralóövezetben a környék jellegzetességeit próbáltam felderíteni. Fehérre festett épületek, extra sötétítő a teraszokon, légkondi, pálmafák, térkövezett udvar, magas falak, és a zöld gyep teljes hiánya. A homokszerű talajon a kevés csapadék hamar átszivárog, ezért 1-2 kisebb területtől eltekintve zöld füvet egész tartózkodásom alatt nem láttam. Helyette fás szárú, bokros növények, keskeny tuják, és cserépbe ültetett virágok szépítették a tájat.

Másnap reggel frissen és üdén munkába indultam, ekkor szembesültem a spanyolok újabb sajátosságával, a körforgalmakkal. Őrület. Komolyan. A fél órás út alatt legalább 15 körforgalmat érintettem, amelyekből első nap hármat hibáztam el. Később kicsit javult a helyzet, mivel minden reggel ugyanazt a távot tettem meg, volt időm nagyjából megtanulni az utat. A sok körbe-körbe keringés annyira el tudta venni a tájékozódási képességemet, hogy a GPS nélkül esélyem sem lett volna bárhová odatalálni. Ráadásul az égtáj kiválasztása sem segített mindig, mert bizonyos útszakaszokra csak úgy lehetett bejutni, ha az ember előtte kisebb kitérőt tett. Ez a térképen, tapasztalatlan szemnek egyenes továbbhaladásnak tűnt, a valóságban viszont két balra fordulást, és egy körforgalmon való áthaladást jelentett.

Napközben meló, 1 körül ebédszünet, aztán 4-5 között távozás a következő látnivaló irányába.

 

A várat sajnos zárva találtam, túl későn értem oda. Ennek ellenére tettem egy sétát a környező lakóházak között. Az épületek ránézésre homokkőből készültek, régóta ott állhattak, az állapotuk azonban egyáltalán nem volt roskadozó. Az ablakok kicserélve, a falakon sehol egy repedés, az út szépen térkövezve, a kertek virágokkal beültetve. A magyarországi viszonyokhoz képest itt jóval kevesebb a fagypont alatti időjárás, így a falak és tetők tovább kitartanak. A keskeny kis utcákra autóval csak belépőkód használatával lehet bejutni.

 

 

Másnap ismét munka, délután indulás Tarragona-ba. Római kori emlékekkel van tele a város, én a vízvezetéket szerettem volna megnézni. Egy szép fás ligetben, vagy inkább parkban meg is találtam. Kevés infót találtam angolul, de egy sétát mindenképpen megért a látogatás. Elképesztő, ahogy az akkori technikai fejlettség mellett létrehozták ezt az építményt.

 

 

Ezt a tiltó táblát a parkban találtam. Vajon kinek jut itt eszébe fegyvert használni, és mire céloz?

 

 

 

Sötétedésig még volt néhány percem, amit egy parti sétával töltöttem.

 

 

 

A tripadvisor szerint egy francia típusú borászatról van szó, ahol nem csak bort, hanem borecetet is készítenek. Marko remek házigazdának bizonyult, készséggel válaszolt a témában teljes járatlanságról árulkodó kérdéseimre. Ami leginkább meglepett, hogy mindkét borászatban, miután megtudták hogy Magyarországról érkeztem, elhangzott a kérdés: szeretem-e Tokajit? Marko magyarul köszönt el tőlem: “Viszontlátásra”. Nem tőlem tanulta, korábban járt már Budapesten és Debrecenben.

 

 

 

A borászat után még kisebb látogatást tettem a környéken, egészen pontosan Calafell-ben. A kastélyt, milyen meglepő, zárva találtam.

 

 

 

 

Most, miután hazaértem, vettem észre, hogy ennek a borászatnak a neve egy spanyol futballjátékosé is. Vajon van összefüggés?

A borászat látogatásához segítséget kaptam a spanyol kolleganőktől, az angol nyelvű érdeklődő levelemre ugyanis nem kaptam időben választ. Egyébként ezt a borászatot is a tripadvisoron találtam, ráadásul az angol nyelven is elérhető honlapon délután 5-kor kezdődő bortúrát ajánlottak: addigra még sikerült odaérni!

Itt a boron kívül pezsgőt, vagyis ahogy helyben hívják, cava-t is gyártanak. Kimerítő körbevezetést kaptam, bort sajnos itt sem kóstoltam, de hazahoztam egy üveggel. Még nem bontottam föl, de ami késik, nem múlik. 🙂

 

 

 

Közös volt mindkét borászatban, hogy a szőlőtőkék egészen alacsonyak voltak, és nem voltak felkötözve, vagy karóval kitámasztva. Illetve az is szokatlannak tűnt, hogy a Magyarországon megszokott domboldalak helyett, itt vízszintes felszínre telepítették a szőlőtőkéket. Más éghajlat, más szokások.

Érdekes kirándulás volt. Ha a szabadidőmből kellett volna áldozni erre az útra, nem valószínű hogy eljutok valaha is Spanyolországba: a nyár és a forróság nem nekem valók. Így tavasszal azonban kellemes volt az időjárás, és az itthoni hideg és kopár természet után jól esett a napsütés. Az utcán még mindig én voltam az egyetlen, aki rövidujjú pólóban, és nem pulcsiban, sálban és pufidzsekiben grasszált. Turista! 🙂

Az egész hét fénypontja, legalábbis ami a gasztronómiát illeti, a katalán krém volt. Itt egy recept, amit biztos hogy ki fogok próbálni a közeljövőben.

Azt hiszem egész jól kihasználtam a rendelkezésre álló időt, de még így is rengeteg látnivalót kínál ez a vidék. Legközelebb hozok sofőrt, és kóstolok bort is! 🙂