Andókút újratöltve

Az egy évvel ezelőtti túránkhoz képest történt némi változás. Egy hatalmas fa teljesen lerombolta a forrás építményét. Nagyon szomorú látványt nyújtanak a romok, remélem az erdészetnek lesz pénze a helyreállításra.

Az odafelé vezető úton többször összefutottunk lovasokkal, kettesével bukkantak elő a fák takarásából. Az egyik ilyen találkozó egészen ijesztőre sikerült, ugyanis az egyik lovas a hátunk mögül közelítve, tőlünk néhány méterre fogta vágtára a lovát. Nem volt időm pórázra venni, ezért Nyurga azonnal elindult a hangosan dobogó, mozgó célpont után. Kb. 100 méteren keresztül a ló hátsó patái mellett, ugatva követve őket, mire nagynehezen sikerült visszahívnom. Szerencsére a másik lovas kérésemre megállt, amíg Nyurgát pórázra vettem. Innentől már jobban figyeltünk, de a többi lovas szerencsére lépésben közlekedett.

Andókútra érve én behúzódtam a fa építmény árnyékába, Imre pedig a forrás felé indult. Ha természetjárás közben eltávolodunk egymástól, Nyurga, mint egy kis futár, ide-oda szalad közöttünk, nehogy szem elől veszítse a gazdáit. Ez most odaáig fajult, hogy a második-harmadik oda-vissza futás után, annyira igyekezett vissza, hogy a már kipróbált híd helyett az ugrást választotta az átkeléshez. Sajnos a távot rosszul mérte föl, így mire észbekaptam, belecsobbant a növényi termésekkel teli, valószínűleg jéghideg, forrásvízzel táplált tóba. Már ugrottam föl, hogy kimentsem, de szerencsére gond nélkül kievickélt. 🙂 Innentől egy kis napsütésben-frizbizés következett, bundaszárítási céllal.