Heidelberg
Erről a szóról valahogy érzi az ember, hogy már hallotta, de hol is? Valahol a történelem- vagy irodalomkönyvben, talán…
A wikipedia most is segít, valóban egy történelmi városról van szó, amely Németországban, a Neckar partján fekszik. Ide sodort most az élet, vagy inkább csak a munka. Az 5 napból két esténk volt szabad, ebből egyet Heidelbergben töltöttünk. Természetesen egy délután nem elég arra, hogy mindent megnézzünk, de a már jól bevált célpontok közül egy itt is bejött: a településen várkastélyt találtunk. Hálás célpont, többnyire fotózásra alkalmas, kiállításokkal, túravezetéssel. Utóbbiakról sajnos lekéstünk a késői érkezés miatt, így a 6 eurós belépődíj kipengetése után csak egy rövid sétát tettünk az udvaron. A vár egy hegyoldalban áll, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a folyóra, és közeli hídjaira. A látvány emlékeztetett a prágai Károly-hídra.
Kintről nézve nagyon érdekesnek tűnt a képen látható torony, aminek mintha egy hatalmas kéz leszakította volna a külső részét. Sajnos a várakozásaimmal ellentétben az épületbe nem lehetett bemenni. Ha nem zárás után értünk volna oda, szívesen végighallgattam volna az audioguide-ot, hátha említést tesznek a vár jelenlegi állapotának okairól. Így maradt az utólagos informálódás, ahogy túravezető hiányában általában szoktam.
kilátás a várból
A városnézés után kellemes vacsora a Marktplatz-on, sajnos alkoholmentes kivitelben. Így jár aki sofőrködik, és a sört sem szereti!
Mannheim
Két nappal később lehetőség nyílott egy kis esti sétára Mannheim-ben. Elindultunk “toronyiránt”, és megérkeztünk a Fernmeldeturm-hoz, és a szomszédságában található Luisenparkba. A parkba másfél euróért, a toronyba 5 euróért jutottunk be. Utólag átgondolva, a park belépti díjáért egy centet sem sajnáltam. Ha a környéken élnék, minimum hetente fordulnék meg itt. Hogy miért?
A parkban található tó aljára sínt fektettek, amelyeken sárga-tetejű ladikok közlekedtek. Ismét csak zárás után érkeztünk, talán csak az utolsó méterek megtételét láttuk. Engem így is elbűvölő a tavon szabályosan várakozó sárga ladikok sora.
A park területén kihelyezett etetést-tiltó táblák okát hamar kitaláltuk: a tó mellett haladva hatalmas, érdeklődő pontyok jelentek meg mellettünk, a víz felszínén pipálva. Később mókusokkal, papagájokkal, flamingókkal, gólyával, és mindenféle vízimadarakkal találkoztunk, akik hasonló érdeklődéssel figyeltek minket. Biztosan borzasztóan éheztek! 😉
Találtunk egy játszóteret is, ami szórakoztató kültéri játékokkal volt berendezve. Gumihinta, egyensúly-játékok, csúszópálya, mindez felnőtt méretben! Az önfeledt szórakozás garantált, már ha az ember hajlandó kiengedni gyermeki énjét. Bennem megvan a hajlandóság. 🙂
A japán kertre szavakat sem találni!
a kert bejárati hídja
Ez után értünk oda a nap csúcspontjához! Képzelj el, kedves olvasó, egy fáradt estét, egész nap idegennyelven hallgatott előadások után, egy nem egyértelműen pozitív jövőképet, zsúfolt napi programokat, éjszakánként kevés alvással egy idegen ágyban. Aztán képzelj el, egy virágzó bokrokkal körbevett, egyenletesen fűvel borított, árnyékos, illatozó tisztást, amelyen kék pihenőszéket szórtak szét. A tisztás közepén két fa törzsére hangszóró erősítve, ahonnan relaxációs zene szól.
Száz százalékos rekreáció! A képek nem is adják vissza az érzést! Utólag sikerült kideríteni, hogy a zene Peter Seiler műve volt, ezen a linken bele is hallgathatunk, az mp3 menüpont alatt.
illatozó virágok
pihenőszékek a kilátó szomszédságában
Ismét egy megerősítés a korábban már lefektetett álláspontomhoz: ha Németországból csak egy dolgot hozhatnék haza Magyarországra, az a parkok létesítésének és kihasználásának kultúrája lenne.
Sötétedés előtt még fellifteztünk a kilátóba, ahol felülnézetből is megcsodálhattuk a parkot, és a környéket.
Fernmeldeturm Mannheim
kilátás a Neckar folyóra
Már csak egy problémát kellett aznap leküzdenünk: nyitott éttermet találni este 10 után. A tőlünk nyugatabbra eső országoknak ugyanis megvan az a sajátossága, hogy jóval később sötétedik, mint Magyarországon. Így, ha az ember belefeledkezik valamibe a délután közepén, könnyen hoppon maradhat.
Azért nem haltunk éhen, s erre a két délutánra bármikor szívesen fogok visszaemlékezni!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: