Deszka-temető
(Ez a bejegyzés az előző folytatása.)
A Deszka-temető Miskolcon, a református Deszka-templom és a Hősök-temetője között található, Tetemvár városrészben. Az első templom az 1630-as években épült ezen a helyen. Ennek az évszázadnak a végén kapta a terület a Tetemvár nevet, amely a területen tömegsírba helyezett pestisjárvány áldozataira utal. Azóta már a negyedik templom áll ezen a helyen. Az első két épületet állaguk súlyos megromlása miatt kellett lebontani és újjáépíteni, az utolsót pedig az 1999-ben gyújtogatás áldozatául esett, előző templom másolataként emelték. A temetőt az 1600-as évek közepe óta említik a városi iratokban. Az egymásra temetkezések miatt jelenleg az 1900-as évekből származó sírhelyek a legidősebbek a sírkertben. Az 1920-as években Miskolc legszebb, legrendezettebb sírkertjének számított, ahová a korabeli lakosok levegőzés, séta céljából jártak (forrás: http://kultdb.digitalismiskolc.hu/?p=1725).
A Deszka-templom utolsó két épületének kialakításában erdélyi motívumok dominálnak. Nem is lehet tehát csodálkozni rajta, ha a körülötte fekvő temetőben számtalan kopjafát találunk, hiszen ez a kegyeleti elem mélyen gyökerezik az erdélyi, székelyföldi kultúrában. A kopjafák szimbólumtára egyedi, a magyarságra jellemző. A nemzeti identitástudatot erősítő jellege különösen erős a határainkon túlon, például Erdélyben vagy a Felvidéken, de Magyarországon is egyre népszerűbbek nem csak fejfaként, hanem emlékműként is.
A szimbólumok, amelyek komoly ornamentikai értéket is képviselnek nagyon sokfélék, és egy mintának számtalan változata fellelhető. A minta stilizálásával vagy cizellálásával a faragó egyénisége, alkotóképessége is kifejezésre jut (forrás: http://www.kopjafa.hu/szimbolum.php). Ezeknek, a kopjafán felsorolt szimbólumoknak a megfejtésével közelebb juthatunk a halott életéhez, családjához.
A lenti kopjafa például arról árulkodik, hogy a sír egy nőé, egy feleségé, egy édesanyáé. Ezt nem csak az egyértelmű, női név árulja el, amelyet az alsó részbe véstek, hanem az oszlop tetején álló tulipán szimbólum is. Az alatta levő hosszúkás, csonka gúla egy földműves szimbólum. Az alatta levő “tányér” elválasztó jel. A következő X alakú véset egy fiúgyermekre utal. Ezután egy hosszabb elválasztójel következik, majd egy díszítőjelzés.
A következő sír egy férfié, amelyet a felső, csillag alakú szimbólum jelöl.
Az alsó részen, minden oldalon más szimbólumot találunk, amelyek az elhunyt életéről, foglalkozásáról, hitéről adnak információt. A zászlóval, pálmafával, könyvekkel ábrázolt bárány a reformáció címeréből vett szimbólum. A sírfelirat szerint az elhunyt református lelkész volt.
A kardos oroszlán katonai jelkép, a korona valószínűleg rangjelölő korona, valamilyen nemesi címre utalhat.
A harmadik szimbólum egy imádkozó tenyér, szintén az elhuny vallásos életére utal.
A következő kopjafa szintén férfit jelez, a szimbolikában csakis a tulipán jelképezi a nőt. Ez a kopjafa szimbólumokkal gazdagon ellátott.
A hangjegy szimbólum bizonyára az elhunyt zenei jártasságáról árulkodik.
A kopjafák gazdag szimbólumrendszerének tanulmányozására számos forrást találtam az interneten, például a www.kopjafa.hu oldalon. Akit érdekel a téma, heteket tölthet el a különböző jelképek felkutatásával és a sírok megfejtésével.
A Deszka-temetőben nem a kopjafák a leghangsúlyosabban előforduló fejfák, hanem a betonból öntött, illetve márványból faragott sírok. A már korábban említett vallási szimbólumokon kívül találtam újabbakat is, temetői sétám alkalmával.
A síró női figura a bánat, a gyász szimbóluma.
A bőségszaru jelentése a keresztényvallásokban az isteni kegyelem kifogyhatatlanságát jelenti. A remény jelképe.
A rózsa jelkép nem csak friss vagy művirágként jelenhet meg a sírokon, hanem faragott szimbólumként is. A női princípium szinonimája.
A kettős kereszt rövidebb szára a Jézus fejfájára erősített táblát jelképezi. Szokás még az I.N.R.I. feliratot (Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum; Názáreti Jézus, a zsidók királya) is használni a kereszthez kapcsolva (forrás: wikipedia).
Az Orthodox kereszt vagy bizánci kereszt értelmezése szerint az alsó, ferde szár a Krisztus keresztjén levő lábtámaszt jelképezi, amely a haláltusakor ferdült el. A bal oldal felé emelkedik, amely a jó győzelmét jelképezi a gonosz felett. A síron feltüntetett név orosz származásra utal, ahol az ortodox vallásnak számottevő a jelenléte. A Deszka-templom csúcsán nem csupán a református jelkép, a kakas, található meg, hanem más egyházak jelképei is. Ennek a befogadó szellemiségnek másik bizonyítéka az itt található ortodox sír.
Az önállóan ábrázolt kereszten kívül a keresztet cipelő Jézus is megjelenik az egyik fejfán. A Passió, vagy szenvedéstörténet ismétlődik meg vérontás nélkül a kersztény szentmisében. (forrás: http://lexikon.katolikus.hu/P/passi%C3%B3.html)
A jellegzetes megjelenésű rózsán kívül más virágok is megjelenhetnek. A lenti képen levő kőből faragott csokorban rózsát, és más típusú virágokat is látunk. Mindenféle virág megjelenése a női princípiumot, a múlandóságot jelenti.
Az A.B.F.R.A. egy magyar nyelvű rövidítés. Jelentése: A Boldog Feltámadás Reménye Alatt. Jellemzően a református vallású sírokon találkozhatunk ezzel a felirattal.
A Jin és Jang jelképének megjelenése számomra kissé szokatlan egy magyarországi temetőben. Az ellentétes erők folyamatos egyensúlyra törekvését, egymásba való átalakulását jelképezi.
A törött ág a családfa kihalását, az utód elvesztését jelképezi, amire a sírfelirat tartalmából is következtethetünk.
Folytatása következik…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: