A néhány héttel ezelőtti hivatalos megnyitó után még csak most merészkedtem el a nemrég felújított Diósgyőri várba. El szerettem volna kerülni a tömeget, de erre úgy tűnik picit még várnom kellett volna. A vasárnapi kellemes időjárásra való tekintettel még mindig sokan látogattak ki az egyelőre ingyenesen látogatható várhoz, ezért szemfülesnek kellett lennem a képek elkészítésekor…. Tovább »
Diósgyőri vár
A néhány héttel ezelőtti hivatalos megnyitó után még csak most merészkedtem el a nemrég felújított Diósgyőri várba. El szerettem volna kerülni a tömeget, de erre úgy tűnik picit még várnom kellett volna. A vasárnapi kellemes időjárásra való tekintettel még mindig sokan látogattak ki az egyelőre ingyenesen látogatható várhoz, ezért szemfülesnek kellett lennem a képek elkészítésekor…. Tovább »
A Jameson Cinefest alkalmából besétáltunk este a belvárosba. Amíg a többiekre vártam, fölsétáltam a református templomhoz. Kissé megdöbbenve tapasztaltam, hogy a fiatalok találkozási pontjává változott a hely. Szombat este lévén több párocskát, fiatalokból álló csoportosulást is láttam a lépcsősor környékén. Ráadásul a templom bejárata mellett kifüggesztett házirenden fel van tüntetve, hogy a templom és a…
...
Vasárnap, jó idő, a kutya néz rám kérdőn, hát menjünk akkor! De hová? Böngészem a térképet, a Bükkbe most nem mennék, talán a másik irányba. Legyen a Csorba-tó! Már legalább 10 éve nem jártam arra, nézzük meg! Valahol olvastam, hogy kutyasétáltatókat láttak arra. Leparkoltunk itt, aztán elindultunk az úton a tó közepén húzódó félsziget irányába….
Most két hétig valószínűleg nem fogok jelentkezni, elutazok. Majd meglátom tabletről és okostelefonról érdemes-e képeket és élményeket feltölteni ide. Addig is mutatok pár fotót, amelyeket idén márciusban készítettem a Bükkben, Csipkéskúton. Bánkútról egy laza sétával lehet odajutni, oda vissza kb. 5 km az út. Gyönyörű lovak, egy hatalmas tanyán. Minden erőmre szükség volt, hogy a…
Ma egy laza Lillafüredi sétát terveztem, de tele volt az összes parkoló autóval, sokan kihasználták a szép időt! Már többször megfogadtam hogy bringával munkaszüneti napon nem indulok a Bükk felé, de úgy tűnik autóval is csak távolabbi úticélokat érdemes ilyenkor választani. Így Bükkszentkeresztre mentünk, megismételtük egy korábbi túránkat. Akkor 20 centis hóban tettük meg ugyanezt…
Így néz ki egy 6 hónapos whippet szuka 1 nappal az ivartalanító műtét után. Kutya baja! 🙂 Végig nagyon bátor volt, ellenvetés nélkül tűrte, hogy az állatorvosok megmérjék a lázát, meghallgassák a szívverését, aztán megszurkálják a lábacskáját, és beadják az altatót. Én viszont már a váróban kiborultam, és iszonyat bűntudatom volt, amiért miattam fog szenvedni…
Nyurgát holnap várja egy ivartalanító műtét. Mivel valószínűleg mostantól pár napig nem fog rohangálni, úgy gondoltam megpróbálom előre lefárasztani. Nem tudom sikerült-e, de a séta kellemes volt: elsétáltunk a Hámori-tó mellett. Szegénykém nem is sejti mi vár rá. 🙁 Nyurga várja a sétát Viadukt Foltos szalamandra...
A Húsvét hétfő idén elég felhősen indult, de dél körül azért előbújt a nap. Kihasználtuk az alkalmat, és elmentünk frizbizni a kedvenc kutyafuttatónkra. Vittem a fényképezőgépet is, biztos ami biztos! 🙂 Nyurga Cementgyár, belváros, Minorita templom, frizbiző whippet Az Avasi kilátó és a Jókai lakótelep A Vasgyár és a Jókai lakótelep A cementgyár és a…
Ma végre kiszabadultunk a Bükkbe. A Forrás-völgyet néztem ki célpontnak, mert még elég kis részét derítettük föl eddig. A Chinoin parkolójából indultunk, és a gyárat megkerülve a patak mellett folytattuk az utat. A térképen fölfedeztem, hogy van egy leágazás a Flóra-forrás felé, ezért erre kanyarodtunk. A környék kissé elhanyagolt, sok fa ki van dőlve, kerülgetni…