be-te-kint blog

Tiszadob

A tiszadobi Andrássy-kastélyban jártunk   A kastélyt nem olyan régen nyitották meg a látogatók előtt egy nagyobb felújítás után, én 2016 év elején figyeltem föl rá.  A Forster-központ kezelésében áll az épület, több más, magyarországi kastélyhoz hasonlóan. Illetve állt. Az imént tévedtem föl a honlapjukra, ahol azt írják, hogy a központ 2016. december 31-i határidővel… Tovább »

Mogyoróska

Mogyoróska egy törpefalu, zsákfalu, amely a Regéci várhegy tövében található. A település egyik nagy értéke a környezet, a hegyes-völgyes Zemplén, amely kelet felől öleli a falut. A másik, a turizmus szempontjából nélkülözhetetlen érték, a rendezett utcakép, a barátságos házak és takaros porták. A falu központjában találjuk a lenti képen látható kilátót, és a köré telepített játszóteret…. Tovább »

Gyereknap a Diósgyőri várban

Reneszánsz Kavalkád a Diósgyőri Várban Agaras gazdi lévénaz agárfuttatás volt a leghívógatóbb program a listából! Nyurga most itthon maradt, vele nem biztos hogy beengedtek volna minket.   A lovasbemutatót ügyetlenségem teljes tudatában ültem végig. Visszagondolva lovas élményeimre, ezek az emberek meghazudtolták a fizika törvényeit. Máshogy nem lehet!             A bemutató… Tovább »

A Neckar mentén

Heidelberg Erről a szóról valahogy érzi az ember, hogy már hallotta, de hol is? Valahol a történelem- vagy irodalomkönyvben, talán… A wikipedia most is segít, valóban egy történelmi városról van szó, amely Németországban, a Neckar partján fekszik. Ide sodort most az élet, vagy inkább csak a munka. Az 5 napból két esténk volt szabad, ebből egyet… Tovább »

Schossberger-kastély

A turai Schlossberger-kastélyt a térképen szúrtam ki egyszer, véletlenül. Már többször tervben volt a látogatás, és végre ezen a szép novemberi szombaton útra keltünk. A wikipedia-n előtte elolvastam a tudnivalókat a kastélyról, és miután hazajöttünk, még kipótoltam a hiányos ismereteimet. Több oldal is foglalkozik az épülettel, ugyanis több projekt hátterének is választották ezt a helyet…. Tovább »

Borsodi kastély-túra

A kellemes hőmérsékletű, felhős időt kihasználva kastélyok felkutatására indultunk Borsodban. A térképet böngészve a Fáy és a Szemere család egykori kastélyát találtam látogatásra érdemesnek. Mivel pont útbaesett Encs, így az Anyukám mondta étteremben terveztük az ebédet. A néhány órás programból végül egy egész napos kellemes kirándulás lett, és közben a nap is szépen előbújt. A… Tovább »

Abaúj-túra

A hűvös idő pont kapóra jött egy kis autókázhoz, már nagyon untam a hőséget és a párát. Leültem a gép elé, és kerestem egy megfelelőnek látszó úticélt. Aranyos-völgy Őszintén megvallva, kicsit mást vártam a google-találatok alapján. Egy egészen keskeny völgyet találtunk, amelyen keresztül egy aszfaltozott út vezet. Az út mellett egy patak fut, illetve néhol… Tovább »

Bühl és Baden-Baden

Folytatom a németországi üzleti út munka utáni részének leírását, a Bühl környékén eltöltött egy hét eseményeivel. Burg Vindeck Szombaton, miután a Hohenzollern látogatás után megérkeztem a Bühl-i szállásra, az éttermet zárva találtam. Farkaséhes voltam, így elindultam egy, a GPS által közelinek jelölt étterembe, amelynek a neve Panorama Restaurant. Egy közeli hegycsúcshoz vitt Moha bá’, ahol… Tovább »

Baden-Württenberg

A németországi kiküldetésem két hete alatt egy üres hétvégém is akadt, ami nekem két teljes nap városnézést jelentett! Nagyon vártam, mert két egészen érdekes úticélt néztem ki magamnak: Burg Hohenzollern és Strassbourg városa. Burg Hohenzollern A Porosz királyság és a Hohenzollern dinasztia menedékeként szolgáló, gyönyörű állapotban levő kastély egészen mesébe illőnek tűnt a képeken. A… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!